Év ásványa 2018

A Magyarhoni Földtani Társulat hagyományt teremtett azzal, hogy minden évben meghirdeti az „Év ásványa” szavazást. Idén egy csodálatos ásvány, a fluorit lett az „Év ásványa 2018” győztese.

A leghíresebb „világító” ásvány

Fluorit uv hg

Fluorit természetes és UV fényben

A fluorit szabályos, általában kocka alakú (vagy ritkábban oktaéderes) kristályai, illetve azok ikerkristályos csoportosulásai a spektrum szinte minden színében pompázhatnak: színtelen, fehér, ibolya, zöld, kék, sárga és azok különféle árnyalatai, vagy ritkábban rózsaszín és vörös. Gyakori az egy ásványon belüli többszínűség, a zónás vagy foltszerű színeloszlások. Különlegessége az UV fényben való fénykibocsátása, amely égszínkék, ibolyakék, de lehet zöld is. Ezt a különleges fényhatást fluoreszenciának nevezték el, mert először a fluoritnál figyeltek fel rá. Természetesen más ásványok is produkálnak ilyen fényjelenséget mint pl. a kalcit.

Mi rejtőzik a név mögött

Az „Év ásványa 2018” győztese a nevét a fluor „folyni” (latinul fluerre) szóból kapta, mivel az ásvány könnyen olvad.

Fluorit a kohászatban

Fluorit a kohászatban

Ezt a tulajdonságát használja ki az ipar, ahol elsősorban fémek olvasztásához és finomításához használják. Elterjedt a nagy oktánszámú üzemanyagok gyártásában is, ahol katalizátorként alkalmazzák. Ráadásul a teflonbevonatú főzőedényeknél fluor védi a teflonos felszínt.

 

 

Fluorit a művészetben

Vase - René Lalique

René Lalique opálüveg váza

A fluoritnak jelentős szerep jutott a művészetben is. 1879-ben fedezték fel az opálüveg technológiát, amelynek segítségével képesek voltak fényáteresztő, kék árnyalatú és tejszerűen derengő hatású, préselt üveget készíteni. Számtalan művész használta ki az új technológiában rejlő lehetőségeket. Így pl. Luis Comfort Tiffany is, aki a legimpozánsabb szecessziós opálüveg-terveket készítette. Az Art Nouveau és az Art Deco stílus jeles képviselője, René Lalique is nagy előszeretettel használta az opálüveget, és csodálatos dísztárgyakat, műalkotásokat készített belőle.

Előfordulása

Telérkitöltő ásványként ólom- és ezüstérc-ásványokkal együtt, pegmatitok üregeiben, hévforrások környezetében fordul elő. Legjelentősebb lelőhelyei Kanada, az USA, a Dél-Afrikai Köztársaság, Mexikó. A ritka rózsaszín, oktaéderes fluorit kristályok legfőbb lelőhelye a Svájci-Alpok.

A fluorit a történelem tükrében

EgyiptomAz ősi Egyiptomban szobrokat és skarabeusokat faragtak belőle, mivel igen puha, könnyen megmunkálható. Ezt a tulajdonságát a kínaiak is kihasználták, és 300 éve készítenek belőle faragásokat. A XVIII. században a fluoritot porrá zúzták, és vízzel keverve a vesebetegeket kezelték vele.

 

Egy különleges fajtája, a sávos fluorit

Barber Cup High ISO Deep Field

Római ivóedény sávos fluoritból

Az ibolyaszín és fehér vagy sárga sávos fluoritot Blue Johnnak nevezték el. Fő előfordulása az angliai Derbyshire, ahol először a rómaiak kezdték meg bányászatát. Edényeket készítettek belőle, amelyeket nagyra tartottak. Úgy vélték, hogy a bornak különleges zamatot adtak az ilyen edények. Ők még nem tudták, hogy az ízt a gyanta adta, amellyel az egyes darabokat összetapasztották.

 

 

 

Az „Év ásványa 2018” szavazáson nyertes fluorit különleges és az emberiség számára rendkívül hasznos ásvány. Szépsége miatt minden ásványgyűjtemény ékessége lehet.

You may also like...

Vissza a tetejére